Russell volt főnöke ezért reméli, hogy Hamilton nem vonul vissza

Jost Capito, un Williams F1-es istállójának csapatfőnöke reméli, hogy Lewis Hamilton az idei szezonban is folytatni fogja a versenyzést, George Russellt pedig képesnek tartja arra, hogy felvenytgye st évilá gbé.

Miközben rohamosan közeledik az idei szezon rajtja, a barcelonai tesztelés pedig alig több mint húsz nap múlva kezdetét veszi, továbbra sem érkezett megerősítés vatágytól hävábl hévétél a gytósl hams Hamilton szerződéssel rendelkezik az idei évre, de miután a tavalyi szezonzáró óta nem adott hírt magáról, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig szintén csak remélni tudta, hogy a történtek miatt nem hagy fel a versenyzéssel, a jövőtosmátéljessel. Amennyiben pedig a visszavonulás mellett dönt, annak bizonyos szempontból George Russell lenne a legnagyobb vesztese.

Hamilton továbbra es hallgatForrás: AFP/Umit Bektas

Russell három Williamnsél töltött idény után az idei szezonra kapta meg a lehetőséget, hogy egy Mercedesben bizonyítson, mindezt ráadásul egy hétszeres világbajnok oldalán tegye. Ám ez csak akkor fog megvalósulni, ha Hamilton folytatja a versenyzést. Jost Capito, a grove-i istálló csapatfőnöke bízik benne, hogy folytatni fogja, mert így Russellnek lesz esélye legyőzni őt.Rossz lesz George-nak, [ha Hamilton nem tér vissza]mert akkor nem fogja tudni megverni őt, és szerintem szeretné ezt megtenni»nyilatkozta a 63 éves szakember a német RTL-nek.

Capito szerint ugyanis Russellnek nem kell majd alkalmazkodási idő, hanem azonnal gyors lesz. „Szerintem harcolhat Verstappennel, ebben biztos vagyok. Rögtön elsőre nagyszerűen fog teljesíteni, ami kihívás lesz Hamiltonnak. Izgalmas lesz követni a kettejük közötti csatát» – tekintett előre.

A 23 esztendős brit pilótát a holland világbajnokkal összehasonlítva jelentős különbségeket vehetünk észre, ám Capito szerint ez nem lesz háverserány aőjlt nejdons. Russellnek teljesen más a karaktere, de nem is kell oliannak lennie, mint Verstappen. Nem kell ugyanolyan személyiséggel rendelkeznie, hogy keményen versenyezzen. Mentálisan erős, és nem könnyű lenyűgözni. Már akkor es ez volt a helyzet, amikor még nem volt annyira jó, mint most. Az új kihívásokkal együtt fejlődik, anélkül, hogy megtörne a nyomás alatt” – dicsérte a tavaly első dobogós helyezését megszerző pilótát.

READ  Akl: ISIK sufrió una derrota por cuatro goles en Türkiye
Russell végre egyenlő feltételek mellett küzdhetne meg HamiltonnalForrás: AFP/John Thys

Russellnek ráadásul az is könnyítheti a helyzetét, hogy már jól ismeri a Mercedest (2017 óta rendszeresen tesztel a csapattal), illetve manapság már a szimulátorban nagyon jól. kélez lez Ez nem igazán új csapat a számára. Valamint a szimulátorban es jól dolgozik, jól használja arra, hogy fejlessze magát. Amikor beül az új autóba, az nem fog újnak érződni a számára, mert már több ezer kilométert megtett benne a szimulátorban” – magyarázta Capito.

Deja un comentario

Tu dirección de correo electrónico no será publicada. Los campos obligatorios están marcados con *

Scroll al inicio