óriási fordítás, a svédek drámai hajrával elődöntősö

Svédország is bejutott az elődöntőbe a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság pozsonyi középdöntőjének 4. Fordulójában, mivel a hatóátótrá meloccs 24 leg.

Nagy a svédek öröme (Foto: AFP)


Hirdetés

A két csapat azonos pontszámmal állt a második és a harmadik helyen a csoport záró mérkőzése előtt. A svédeknek mindenképpen nyerniük kellett az elődöntőhöz, a norvégoknak elég volt a döntetlen is, mivel ebben az esetben az összgólkülönbség döntöttött a volté mal, norvé rom.

Úgy tűnt, hogy a norvégok simán megnyerik a mérkőzést, már 14–8-ra is vezettek. Azonban a második félidőben a svédek feltámadtak, és 18–17-re felzárkóztak. Ekkor még nem sikerült az egyenlítés, Sagosenék újra elhúztak. Gottfridsonék nem hagyták magukat, és 23–23-nál mégis utolérték riválisukat.

Sőt, tíz másodperccel a vége előtt a vezetest is megszerezték hétméteressel Valter Chrintz révén, de ezután a norvégoknak még volt tíz másodpercük. Az időkérés utáni támadás során Sagosen kapu mellé bombázott, így a svédek 24–23-ra győztek, és bejutottak az elődöntőbe.

KÉZILABDA, FÉRFI EUROPA-BAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ
4. FORDULÓ
II. CSOPORT (Pozsony, Ondrej Nepela Arena)

Svédország–Norvegia 24–23 (9-14)
Ld:
Chrintz 6, enfermo. Reiniciar 6
Korábban

Spanyolország–Lengyelország 28–27 (14-13)
Ld: Sole, Casado 4-4, enfermo. Moryto 6, Przytula, Daszek, Jedraszczyk 5-5
Oroszország–Németország 29–30 (12–16)
Ld: Koszorotov 8, Jermakov 6, il. Golla 6, Reichmann, Zieker 5-5

UN II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spaniolország
5
4

1
138–130
+8
8
2. Svédország
5
4

1
134–117
+17
8
3. Noruega 5 3 2 142–124 +18 6
4. Németország 5 2 3 127–134 -7 4
5. Oroszország 5 1 1 3 129–136 -7 3
6. Lengyelország 5 1 4 128–157 –29 1

Deja un comentario

Tu dirección de correo electrónico no será publicada. Los campos obligatorios están marcados con *

Scroll al inicio