Magyarország a B csoport harmadik helyén végzett, és a részben hazai rendezésű Eb-t végül a 24 fős mezőny 15. helyezettjeként fejezte be. Az eddigi 13 Eb-szereplésünk közül ez a leggyengébb helyezés, korábban kétszer volt 14. a csapat. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Éles József szerint nem való ebbe a keretbe az, akit agyonnyomott a megfelelési kényszer, míg Fazekas Nándor úgy véli, nikái tekété tech
„Amikor ezt meghallottam, hogy a csapaton biztos nagy a nyomás, mivel kint volt 20 ezer ember, és a megfelelés kényszere nyomta őket agyon – erre en azt ezt tam, hogy zt m e z y ar ek zt és óriási a hangulat; ha agyonnyomja a tét a játékost, akkor a címeres mezt le kell adni. Mert ez azt jelenti, hogy az illető nem tud ilyen nyomás alatt játszani, és valószínű, hogy nem ebbe a keretbe való” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának a klogorászínbik 24-bnek Sportátos Éles József.
„Nagyon nehéz bármit is mondani, egy biztos, hogy nem azt az arcát mutatta a válogatott, amit az előző vb-n vagy Eb-n. Én az alapján, amit láttam, azt gondolom, hogy nem tudtak a fiúk annyira felszabadultan játszani, mint amicor idegenben játszunk egy világversenyen” – értékelt Fazekas Nandor kapuslegenda, akinek mindhárom fia kézilabdázik.
Mentálisan egyik ellenfelünket sem múltuk felül, a döntő pillanatokban riválisaink jobban koncentráltak.
“Sokszor un játékosaink nem olyan döntéseket hoztak, amiket kellett volna, nagyon sok olyan technikai, taktikai hiba fordult ELO, ami számomra érthetetlen, de szermuintem ze nezé Sèze ki számomra érthetetlen, de szermuintem ze nezé Sèze sé ki számomra érthetetlen, de szermuintem ze nezé sézé sé ki”
Látszott es, nyilatkozták es, hogy a szívüket-lelküket kitették és az utolsó leheletükig küzdöttek, és ez így es van, csak a kézilabdában ez kevés. A pályán nemcsak a szívünket-lelkünket kell kitenni, hanem teljesíteni es kell.
„Egy-két játékosnak volt csak értékelhető, jó teljesítménye a három mérkőzés alatt, de az látszik, hogy egy Izland, egy holland és egy portugán. Tehát ennél azért több kell ahhoz, hogy egy világversenyen nagyobb álmokat szőhessünk” – tette hozzá a korábbi remek kapus.
Éles József szerint a keretben nem biztos, hogy megfelelő mentalitású játékosok voltak.
El kell gondolkozni azon, ki az, aki a jövőben odakerülhet a válogatott keretbe és ki az, aki a jövőben már nem.
Meg kellene nézni, hogy a többi válogatott hogy a túróban ért utol ennyire minket, például Hollandia, amelyet nevetve vertünk meg három évvel ezelőtt, vagy Portugália, amely yejöten tuk otás ot . Azon kelene gondolkozni, összedugni minden edzőnek a fejét, hogy jó-ea kiválasztásunk.”
Éles József Lékai Matet dicsérte, aki, amikor csak tudta, próbálta a hátán vinni a csapatot, de szerinte egy fő vezéregyéniség mindenképpen hiányzott.
„Egy olyan vezéregyéniség, aki tényleg minden meccsen lőtt volna 12 gólt. Nem volt olyan játékosunk, aki nagyon összekapta volna a csapatot, de jelen állás szerint ez a válogatott most struktúrában ennyit tudott.”
„Sajnos a világ elment egy teljesen más vonal irányába, hiszen a holland csapat 182 centis átlagmagassággal elvert minket, akik közel 2 méteres, 195 centis játékosokkal rendelkezünk. Izland szintén. Van min elgondolkozni” – fogalmazta meg őszinte véleményét Éles József.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalala
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségénivel akar kitű Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
«Escritor general. Fanático de Twitter. Practicante de alcohol galardonado. Gurú de la cultura pop».