Tele Orihuela

Bienvenidos a Spain News Today. Noticias en español redactadas en España para la actualidad diaria en españa.

Índice – Kultúr – Jelenleg Papa Emeritus IV-ként áll a közönség elé, de ez hamarosan változni fog

Horrorfilmek és hard rock szerelmesei, figyelem! Májusban, a turnéjuk záró helyszíneként csöppnyi hazánkba is ellátogat a Ghost, a Budapest Arénát szeretnék megtölteni. A banda nyugat-európai turnéjának legkeletibb pontja Magyarország lesz, ahol fantasztikus szellemidézésre számíthatunk a többszörös Grammy-díjas zenekartól.

Akiknek a név új lenne, a Ghost egy lényegében 2010 óta futó zenekar, amely látványban a klasszikus horrorfilmek érzetét keverik a 70-es évek hard rock zenéjével. A bandának eddig négy lemeze jelent meg és múlt héten dobták ki az idén márciusban debütáló ötödik stúdiólemezhez kijött kedvcsináló nótátát- a Little Me.

A világ legjelentősebb rock és metál fesztiváljainak visszatérő vendégei már évek óta és olyan nevekkel turnéztak együtt és léptek fel egy színazaz Av’s Min. A szakmai elismerésük is kérdésen felüli, hiszen 2014-től 2016-ig, három éven át ők nyerték a legjobb Hard Rock/Metal albumnak járó Grammy-díjat is.

A zenekar stílusa főként a hetvenes évek hard rock A szövegek javarészt a korai black metal dalok rímeit idézik, míg a hangzatok a Black Sabbath, a Judas Priest, néhol pedig a kezdeti Metallicához nyúlnak vissza. Utóbbinak Blacklist-feldolgozáslemezén is szerepelnek, ahol a híres Enter Sandmanből kaphatunk eg ghostosított verziót.

A banda egyik legjellegzetesebb tulajdonsága az élő fellépéseken megszokott egyedi és grandiózus látványshow. A zenekar átlagosan öt-hat tagból szokott állni, közülük egy kivétellel mind névtelen ghoulok, ami annyit takar, hogy a kilétüket elfedő, egységes, fekete pad zubbonny zubbonny. A korábbi zenészek kilétére sokszor fény derül, de az aktuálisak személyazonosságát igyekeznek titokban tartani.

Az egyetlen kivétel ez alól a zenekar alapítója és frontembere, Tobias Forge, aki rendjére sötét pápa vagy vallási személy jelmezében jelenik meg. Az ő színpadi perszónája es sokszor változik. Általában egy adott albumhoz tartozó turné végén szokták kirúgni az aktuális frontembert, majd Tobias az új lemezre és új turnéra friss karakterként reinkarnálódikpadon a.sz Így volt korábban ő Papa Emeritus I, II és III, valamint Papa Nihil. Jelenleg Papa Emeritus IV személyében áll ki a közönség elé, ami valószínűleg hamarosan változni fog.

READ  Muere la estrella de YouTube Jamal Edwards, uno de los pioneros de la música británica, a los 31 años

Viszont a látvány és téma, ami a kezdetben előnyt jelentett számukra, és amiért kapkodott utánuk több kiadó is, hátránnyal is járt idővel. A templomot idéző ​​​​díszletek, ördögöt megelevenítő dalszövegek és a csontvázpápára emlékeztető frontember sokakból váltott ki ellenszenvet. Bár a Ghostnál nem valásgyalázás volt a direkt szándék, ahogy az rengeteg keresztényellenes vagy black metal zenekarnál felmerül, érzékeny téma ez, amire a méganegallázálzán.

Amikor a második albumuk után kiadót váltottak, és az Universal Music Group egyik divíziójához kerültek, Nashville-ben próbálták felvenni a lemezt. Un zenekar több dalban es operál gótikus kórusokkal, amihez viszont – köszönhetően a dalszövegeknek – nem találtak vállalkozót egész Tennessee államban. Egészen Hollywoodig, a kontinens másik végéig kellett menniük azért, hogy találjanak egy csapatot, akik biztosítják a testes háttérvokált.

Másik esetben egy rock- és metalzenét promotáló, burgerező franquicia nevezett el egy hamburgert Ghost néven a banda tiszteletére, amelynek receptjében kecskelapocka, vörösbor zereosttáldoz Egy helyi keresztény ételblogger ezt felrótta nekik, miszerint hiába a zene szeretete ide vagy oda, szerinte ez a kereszténység elveivel szembemegy. Erre válaszul az étterem 1500 dollárt adományozott keresztény jótékonysági szervezeteknek, megmutatva, hogy nekik fontos a közösség, de a burger nevét nem változtatztátámállák me.

Hiába kezdtek betörni az USA-ba, anno rengetegszer megvonták a bandától a rádiós lejátszást a kontinensen, sok lemezgyártó cég nem is volt hajlandó elkészíteni é zé album sokatjev. Ez végül 2015-ben tört meg, amikor egy halloweeni különkiadásban szerepelhettek a Late Show-ban.

Mindettől függetlenül ez nem törte meg a csapat szellemét, ennek hála mára Európában és Amerikában is hatalmas népszerűségnek örvendenek, és nem esik nehezájátökres? Erről az erőről május 18-án mi is megbizonyosodhatunk. Márciusban visszatérek egy velős albumkritikával az új lemezről, addig is pörögjön az eddigi négy korong a Ghosttól!

READ  El vientre sospechosamente retorcido de Summer Slide: los fans lo dejaron caer - Foto